Méregtelenítés, nehézfémek

Miért fontos a nehézfém méregtelenítés?

Sajnálatos módon  szennyezett világban és szennyezett környezetben élünk. Az emberi testben felhalmozódnak ennek következményeként olyan méreganyagok is, mint az ólom, a higany, a kadmium.

A szervezetnek időnként nehézfém - méregtelenítésre van szüksége, hogy megszabaduljon ezektől. Ezek a fémek nagyon ártalmasak az emberi szervezet számára, és nem bölcs dolog figyelmen kívül hagyni jelenlétüket a szervezetben. Bár több módszer segítségével is eltávolíthatjuk ezeket a nehézfémeket a szervezetből, de természetes módon szinte lehetetlen ezeknek a méregtelenítése, tehát segítenünk kell a szervezetnek bizonyos nehézfém- méregtelenítésre alkalmas módszerekkel.

Ezek a fémek annyira kicsik, hogy jelentéktelennek tűnhetnek. De ahogy a mondás tartja, kicsi a bors de erős, nos ezek kis mennyiségben is veszélyesek az emberi test számára. Nagyon sok fajta betegséget generálhatnak, beleértve a rákot is.

A nehézfém méregtelenítés napjainkban kötelező.

Hogyan jutnak a szervezetbe a nehézfémek?

Az ember sok helyen kapcsolatba kerül a nehézfémekkel. Ide érthetjük az étrendet, a környezeti hatásokat, de még a fogtömés is ide tartozik.

Fogainkban található amalgámtöméseinkből higany kerül a szervezetünkbe.

Ez egy halálos és  lassan ölő méreg. A  levegő szennyezettsége is a nehézfém lerakódást támogatja minden egyes belélegzéssel. Az ivóvizeink is nehézfémekkel szennyezettek. Például  a kadmium nevű nehézfémmel, ami felhalmozódik a vesében, és a csontképzési folyamat enzimjeit gátolja. A tömegtermesztés remekei, italok és élelmiszerek fogyasztásával, és azok csomagolóanyagaiból is kijut szervezetünknek a nehézfémekből. Az élelmiszeripari adalékanyagok, tartósítószerek és színezőanyagok sem kímélnek minket. Aztán ott vannak az élvezeti szerek és az elektroszmog.  Tengeri- és víziállatok fogyasztásával jut szervezetünkbe az ólom és a higany nevű nehézfém. Az ólom zavarja az agyfunkciókat, a vérképző és kiválasztó szerveket, valamint elraktározódik a csontokban. A higany idegméreg, a halak és a tengeri emlősök testében feldúsul, így bejuthat az emberi szervezetbe is.

Sorolhatnánk még: védőoltásokból, gyógyszerekből, tisztítószerekből, kipufogógázból, kozmetikai termékekből, festő- és lakkozóműhelyekből…

Nehézfémek lerakódása a testben

A fémek lerakódnak az emberi szervekben és szervrendszerekben, a gerincben, valamint az agyban.

Ha nem tudunk megszabadulni a szervezetünkben felhalmozódott fémektől, akkor azok különféle kellemetlen tüneteket és betegségeket okozhatnak. Többek között bőrelváltozás, kiütés, ekcéma, allergia, bőrviszketés, fejfájás, asztma, légúti megbetegedés, hajhullás, emésztési zavar, ízületi fájdalom, krónikus fájdalom, kimerültség, a fertőzésekre való fogékonyság, alvászavar, depresszió, zavartság, daganatos betegség, gombás fertőzés, autizmus, tanulási nehézség, pszichés elváltozás stb. jelentkezhet.

Mára kiderült, hogy a gombafertőzéseket nagyrészt a nehézfémmérgezés okozza. A testünkbe jutó szervetlen fémek maguktól ugyanis nem tudnak kiürülni, ezért a szervezetünk próbálja megkötni, és szerves anyaggá alakítani őket. Ehhez a gombákat hívja segítségül, amelyek elszaporodnak bennünk, hogy megkössék a fémeket. Ha a gombákat gyógyszerekkel kezeljük, és visszaszorítjuk őket a bélrendszerből, akkor lehetőséget teremtünk arra, hogy felszabaduljanak a megkötött fémek. És beindul az ördögi kör: egy idő múlva újra elszaporodnak a gombák, hogy megkössék a fémeket, aminek a következményeképpen tönkremegy a bélflóra.

Ha a belek, a máj és a vesék nem képesek már megszabadítani a szervezetet az anyagcsere maradékaitól, a szervezet a légutakon és/vagy a bőrön át próbálkozik a méregtelenítéssel.
Ennek jele a bőrviszketés és az ekcéma minden fajtája (a herpesz is), a légutakban pedig az asztma , szénanátha és az arcüreggyulladás. Az "allergiák" azonban kerülő utakon, álcázva is támadhatnak a következő tünetek formájában: migrén , szédülés , a látóképesség csökkenése és általános, ólmos fáradtság.

A nehézfémek beépülnek a test szöveteibe szinte bárhol a szervezetben, de legnagyobb előfordulásuk a májban, szívben és a vesében található meg. Egy-egy nehézfém, káros láncreakciókat indíthat el, ha nem végzünk nehézfém méregtelenítést, mely millió szabad gyököt táplál. Ha a nehézfémek találkoznak a szabad gyökökkel a szervezetben, az egyenesen pusztító hatású lehet az emberi szervezetben.

Nehéz fémekkel párosulva a szabad gyökök újabb millió szabad gyököket hoz létre és ez a lánc reakció addig folytatódik, amíg a nehézfémek ki nem ürülnek a szervezetből méregtelenítés útján. Miután a szervezet megtelik szabad gyökökkel és nem lesz több hely számukra, mert minden helyet elfoglalnak, megsérül a DNS és rákos sejtek képződnek.

A megoldás méregtelenítés

Annak érdekében, hogy megfékezzük a szabadgyökök termelődését, és elterjedését méregtelenítésre van szükség, hogy kiűzzük a szervezetünkből a nehézfémeket. A méregtelenítés előtt egészségfelmérést kell végeznünk és meg kell győződnünk a máj optimális állapotáról. Utána elindíthatjuk a nehézfémek –méregtelenítés programot!

A nehézfém – méregtelenítés összetevői

Fontos, hogy a méregtelenítés során kellő mennyiségű klorofillhoz jusson a test. A méregtelenítésbe minden kiválasztó szervet be kell vonni, hogy így minden szervrendszert átmosva, sejtszinten történjen meg a méregtelenítés.

A Puridren méregtelenítő főzet, gazdag klorofill forrás és a benne található 12 gyógynövény hatóanyagaival minden egyes kiválasztó szervet átmos.


 

Méregtelenítés, Lúgosítás cikkek

  • Allergia A természetgyógyász nem az allergént hibáztatja. Az allergia okát a beteg szervezetében találjuk meg. Az allergiások száma megdöbbentő növekedést mutat, már az orvostudomány is kezdi elismerni, hogy az allergia oka nem az allergén. Az allergia gyógyítható A rengeteg allergiás köszönheti ezt a környezeti szennyezettségnek, a mindennapos stressz (és minden testi, szellemi és lelki egyensúlyvesztés) okozta sav és méreganyag lerakódásnak betegségét. Persze minden...
  • Öregedés Savtalanítás a fiatalság forrása! A fiatalság nem akadály Nem kellenek a ráncok, a súlyfelesleg, a betegségek? Fiatalos külsőt és teljesítményt szeretnél? Rendelkezésre áll egy csodaszer, méregtelenítéssel és lúgosítással évekkel meghosszabbíthatod az életed, úgy, hogy azt életed végéig jó minőségben éld le azt külsőleg és belsőleg egyaránt. Irigykedve nézzük még ma is a hozzánk nyugatabbról érkező nyugdíjas párokat, akik fiatalos külsővel és lendülettel...
  • IBS Irritábilis bélszindróma (IBS) Bár a betegség tünetei nagyon is valóságosak, a vizsgálatok sokszor nem mutatnak szervi elváltozást. Az orvosok ma már többet tudnak e kellemetlen betegségről, amely a felnőtt lakosság jelentős hányadát érinti. Tünetek Hasmenés, székrekedés vagy ezek váltakozása (rendszerint étkezés után) hónapokon keresztül. Hasi görcsök, amelyeket gyakran valamilyen bélmozgás enyhít. Nyálka a székletben. Fokozott bélgáz képződés, has...
  • Belek panaszai Ragyogó Külső – Tiszta Belső Salakosodás Az elsalakosodott bélfalak akadályozzák a megfelelő tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-ellátást. A belek tisztátlansága, a savak és méreganyagok jelenléte, megcsúfítja a külsőt és hosszú távon betegségeket okozhat. Ki gondolná, hogy a szép bőr egyik titka az egészséges belek? Ha bőre idő előtt öregedik, ha tiniknek kijáró pattanások lepik el, állandóan puffad és rossz a közérzete, itt az ideje a méregtelenítésnek...
  • Depresszió Az orvostudomány mindig a tünetet kezeli, míg a természetgyógyászat a tünetek okait keresi. “Csupán egyetlen betegség létezik. Minden betegség a test túlsavasodása, amely elsősorban a felborult életmódnak, gondolkodásnak és étkezésnek köszönhető.” Depresszió nincs Depresszió nincs, amikor testünk egyensúlyban van. A kiegyensúlyozott szervezet jól érzi magát és jól gondolkodik. A kiegyensúlyozott test-lélek és szellem megküzd a kihívásokkal és egészségben,...
  • Elhízás Lefogyni igenis egyszerű! A rendszeres méregtelenítés és lúgosítás felfalja a zsírsejteket. Miért van mégis ennyi elhízott ember? Mert természetellenesen bánunk a testünkkel. Az elhízásnak két oka lehet: tudatlanság és hanyagság. Mindkettő bármikor megszüntethető. Amit mindenki tud, de senki nem tart be. Teljes értékűt enni, többször keveset, lassan, jól megrágni, inni és inni, mozogni… Ellensúlyozás-Egyensúly Keveset eszem, mégis hízom! Narancsbőröm...
  • Candida Gomba. Barát vagy ellenség? Rajtunk múlik, hogy barát vagy ellenség! Erős immunrendszer mellett nincs a kártékony gombáknak esélye. Az erős immunrendszer titka pedig nem más, mint a testi és lelki egyensúly. A gombák velünk élnek, a Candida bennünk él, tehát barát. Ellenséggé mi tesszük, amikor a számára kedvező savas közeget biztosítjuk neki, hogy kedvére szaporodjon és betegségeket okozzon. A Candida gomba esetében XXI. századi betegségről szoktak beszélni,...
  • Méregtelenítés, elhízás, rák A szentségtelen hármas A méregtelenítés mikor halaszthatatlan? Az elhízás klasszikus okai számos médiából ismertek: mozgásszegény életmód és helytelen táplálkozás, a méregtelenítés hiánya. Ezek a tényezők járulnak hozzá az egyre nagyobb elhízás- járványhoz. Az elhízásnak nagyon alattomos, veszélyes következménye lehet: sokkal veszélyeztetettebbek azok az emberek a rákos megbetegedések szempontjából, akik elhízottak, és nincs jelen életükben a méregtelenítés....
  • Méregtelenítés, lúgosítás tiszta víz és tiszta tudat Milyen vizet igyunk a méregtelenítéshez?  Ahhoz, hogy megértsük, miért fontos a tiszta, vegyszermentes víz fogyasztása a méregtelenítéshez, először meg kell értenünk azt, hogy mi az összefüggés a tiszta víz és a tiszta tudat fogalma között. Bár abszolút tiszta víz nem létezik, a laboratóriumi munkákhoz használt vizet kivéve, ugyanúgy ahogy 100%-osan tiszta tudat sem létezik. A tiszta víz az aranynál, sőt a gyémántnál is sokkal értékesebb legalábbis az egészség...
  • Méregtelenítés, nehézfémek Miért fontos a nehézfém méregtelenítés? Sajnálatos módon  szennyezett világban és szennyezett környezetben élünk. Az emberi testben felhalmozódnak ennek következményeként olyan méreganyagok is, mint az ólom, a higany, a kadmium. A szervezetnek időnként nehézfém - méregtelenítésre van szüksége, hogy megszabaduljon ezektől. Ezek a fémek nagyon ártalmasak az emberi szervezet számára, és nem bölcs dolog figyelmen kívül hagyni jelenlétüket a szervezetben....
Web Statistics